Via Principalis

A „MAJLÁTH” GIMNÁZIUM
augusztus 17, 2017
A római kastrum déli kapuja
augusztus 17, 2017

A római kasztrumnak négy oldala volt, mindegyik oldalnak egy kapuja, melyeket egy főút kötött össze egymással. Ha felteszik azt a kérdést, hogy nézett ki egy római út, elmondhatjuk azt, hogy Gyulafehérváron megtekinthető egy darab a Via Principalisból. Ez volt az, az út, amely összekötötte az északi és déli kapukat. Az út a XIII Gemina légió parancsnoki épülete elött haladt el. Ennek az 1800 éves épületnek a maradványait a Principia múzeumba tekinthetjük meg. A kőburkolatú artérián a szekerek sót, olajat, bort és katonai felszereléseket szállítottak a kasztrum lakói számára. Az útmaradványok, a gyulafehérvári vár rehabilitációja során bukkantak elő. Az ásatások után, a régészek úgy döntöttek, hogy egy részét az útnak konzerválják és kifedve hagyják a nagy publikum részére. Akik erre járnak, láthatják a kőburkolatot és az út közepén található csatornarendszert. Ezek a kőburkolatok az út mindkét oldalán láthatók, a szélükön pedig élek voltak hagyva. Ez azért volt szükséges, hogy elkerüljék a szekerek megcsúszását. A rómaiak által tervezett csapadékvíz elvezetésére használt csatornákat is restaurálták, valamint a porticus oszlopait, amelyek az út mindkét oldalán helyezkedtek el. Az apulumi kasztrum, régészeti kutatásai és értékelései, helyet kaptak a “Római császárok és borok európai kulturális útvonala a Duna mentén”.

Tudományos tanácsadó: dr. Roșu Tudor, történész
Kiadó: Neag Nicolae, PR szakértő

Magyar